Együttműködések

Hazai együttműködések
Együttműködési megállapodás a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága és az ÁBTL között
A Levéltár - mint a huszadik századi magyar történelem speciális és fontos iratanyagait őrző kutatóhely - és a Kongregáció - mint a magyarországi kereszténység forrásait is őrző és feldolgozó intézmény korábbi, 2010 decemberében kötött együttműködési megállapodásukat további három évre hasonló céllal - a huszadik század történetének feltárása - megújítja.
Együttműködési megállapodás a Cseh Tamás Archívum Alapítvány és az ÁBTL között
A megállapodás keretében az ÁBTL hozzáférhetővé teszi a CSTAA számára a Cseh Tamásról szóló, vele kapcsolatos, a Levéltárban fellelhető iratok papír alapú és/vagy digitalizált másolatait. Ebbe kiegészítő anyagként beleértendők a Cseh Tamással egykoron kapcsolatban álló és nevezett életútját végigkísérni segítő személyek vonatkozó iratai is (amennyiben a szóban forgó kapcsolat­ személyek nem tiltották le saját irataik kutatását).
Együttműködési megállapodás az Evangélikus Pedagógiai Intézet és az ÁBTL között
A Felek kifejezik azon szándékukat, hogy hosszú távon együtt kívánnak működni az általuk meghatározott témákban, levéltári tanórák, bemutatók és egyéb rendezvények szervezésében és lebonyolításában.
Együttműködési megállapodás a Görög Intézet és az ÁBTL között
Az együttműködési megállapodás célja, hogy elősegítse az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Görög Intézet közötti együttműködést abból a célból, hogy a két intézmény tudományos kutatói által feltárt források kölcsönösen hozzáférhetővé váljanak.
Együttműködési megállapodás a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány és az ÁBTL között
Az Együttműködési Megállapodás célja az 1938-1945 között vallási, faji, nemzetiségi és más politikai okokból történt üldöztetés, a munkaszolgálat, a deportálások, a náci koncentrációs táborok működésének és áldozatainak elsődlegesen magyar vonatkozású, a Levéltárban fellelhető irataiban elvégzett feltárás nyomán fellelt iratokból egy válogatás (másolatokban történő) átadása a Közalapítvány számára.
Együttműködési megállapodás a Magyar Hadtudományi Társaság és az ÁBTL között
A Felek a tudományszervezés, a tudományos kutatás, továbbá más tudományos tevékenység keretében megvalósított együttműködésükkel segítséget nyújtanak egymásnak a tevékenységi köreikkel kapcsolatos tudományos kérdések tisztázásához, az ahhoz kapcsolódó társadalmi tevékenyég összefogásához, a tevékenységi körükbe tartozó jogszabályok elméleti megalapozásához, a kidolgozásukat biztosító tapasztalatok feltárásához, a feltárt eredmények szakmai gyakorlatban történő hasznosításához.
Együttműködési megállapodás a Magyar Történelmi Társulat és az ÁBTL között
Felek előzetes szóbeli egyeztetések alapján megállapodnak, hogy együttműködnek a 2017. április 13-án Szegeden tartandó „A sztálinizmus alakváltozásai. Reflexiók a sztálinizmusról az orosz forradalmak 100. évfordulóján" tudományos konferencia megtartásában.
Együttműködési megállapodás a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala és az ÁBTL között
A Levéltár és a Bizottság együttműködik a magyar történelem 1944 és 1990 közötti időszakának tudományos feltárásában, különös tekintettel a korszakban működött állambiztonsági szervek tevékenységére, azok szervezetére és vezetői állományára.
Együttműködési megállapodás a Nemzeti Örökség Intézete és az ÁBTL között
A Levéltár, mint az 1944 és 1990 között keletkezett állambiztonsági iratok kezelője, illetve a korszak történetének tudományos feltárásában is közreműködő kutatóhely együttműködési megállapodást köt a nemzeti emlékezet intézményes keretek közti ápolására létrehozott Nemzeti Örökség Intézetével a Felek tudományos és ismeretterjesztési céljaival összhangban lévő kutatási programok megvalósítása érdekében.
Együttműködési megállapodás a Petőfi Irodalmi Múzeum Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet és az ÁBTL között
A Levéltár mint az 1944 és 1990 között keletkezett állambiztonsági iratok kezelője, illetve a korszak történetének tudományos feltárásában is közreműködő kutatóhely együttműködési megállapodást köt a kommunista állambiztonság működésének feltárásávaÍ foglalkozó Hamvas Béla Kultúrakutató Intézettel, a Felek tudományos és közművelődési céljaival összhangban lévő kutatási programok megvalósítása érdekében.
Együttműködési megállapodás a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum és az ÁBTL között
A megállapodás célja, hogy elősegítse új tudományos eredmények létrehozását és hasznosítását olyan területeken, amelyeken az Intézet és a Levéltár kutatásai közel állnak egymáshoz. Felek a tudományos kutatóhelyek és az együttes fellépés jelentőségét felismerve megállapodást kötnek a történelmi ismeretek terjesztéséről. Az együttműködés a Levéltár és az Intézet birtokában lévő tudással és tapasztalattal segítheti mindkét intézmény hos. zú távú, innovatív, gyakorlatorientált és magas színvonalú működését.
Együttműködési megállapodás a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete és az ÁBTL között
Az együttműködés célja a korszerű történeti ismeretek, új tudományos eredmények mind szélesebb körű terjesztése, a Felek szakmai programjainak gazdagítása; történelmi ismeretek közös terjesztésének megszervezése és megvalósítása; a levéltárban őrzött iratanyag és az erre támaszkodó legújabb tudományos publikációk mind szélesebb körben való megismertetése, a kutatási lehetőségek sokoldalú bemutatása; a Felek rendezvényeinek és szakmai programjainak kölcsönös segítése és népszerűsítése a levéltári kutatás és a köznevelés közötti közvetlenebb kapcsolattartás előmozdítása.
Együttműködési megállapodás a Történelemtanárok Egylete és az ÁBTL között
Az együttműködés célja korszerű történeti ismeretek, új tudományos eredmények mind szélesebb körű terjesztése, a Felek szakmai programjainak gazdagítása; történelmi ismeretek közös terjesztésének megszervezése és megvalósítása, a levéltárban őrzött iratanyag és az erre támaszkodó legújabb tudományos publikációk mind szélesebb körben való megismertetése, a kutatási lehetőségek sokoldalú bemutatása, a Felek rendezvényeinek és szakmai programjainak kölcsönös segítése és népszerűsítése; a levéltári kutatás és a köznevelés közötti közvetlenebb kapcsolattartás előmozdítása; az ÁBTL-ben őrzött források tematikájának megfelelő tanítási tartalmak közös fejlesztése; közös rendezvények szervezése, közös pályázatok készítése.
Együttműködési megállapodás a VERITAS Történetkutató Intézet és az ÁBTL között
A megállapodás célja, hogy elősegítse új tudományos eredmények létrehozását és hasznosítását olyan területeken, amelyeken az Intézet és a Levéltár kutatásai közel állnak egymáshoz. Felek a tudományos kutatóhelyek és az együttes fellépés jelentőségét felismerve megállapodást kötnek a történelmi ismeretek terjesztéséről.
Nemzetközi együttműködések
Együttműködési megállapodás a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és az ÁBTL között
A Felek képviselői támogatják és fejleszteni kívánják az intézmények közötti oktatási, kutatási és tudományos együttműködést, hozzájárulva ezzel a nevezett intézmények szakmai megerősödéséhez, az oktatás és tudományos kutatás színvonalának emeléséhez, valamint a humánerőforrás fejlesztéséhez.
Együttműködési megállapodás a Ludwig Boltzmann Intézet és az ÁBTL között
The ABTL and the LBI will cooperate in their research on the following topics: The activities of the Hungarian state security services on the territory of Austria 1945 to 1989, The fate of Hungarian citizens sentenced by Soviet authorities in Austria 1945 to 1955, Austrian citizens observed by Hungarian state security in Hungary 1945 to 1989, Operations towards Hungarian refugees in Austria 1945 to 1989 and incidents at the Hungarian-Austrian border connected to these operations.
Együttműködési megállapodás a Moldovai Köztársaság Levéltárak Országos Ügynöksége (ANA) és az ÁBTL között
A Felek együttműködnek a tudományos kutatás terén és oktatási programok kidolgozása érdekében.
Együttműködési megállapodás a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és az ÁBTL között
A Levéltár, mint az 1944 és 1990 között keletkezett állambiztonsági iratok kezelője, illetve a korszak történetének tudományos feltárásában is közreműködő kutatóhely együttműködési megállapodást köt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar ·Főiskolával a Felek tudományos, ismeretterjesztési, közművelődési céljaival összhangban lévő programok megvalósítása érdekében.
Együttműködési megállapodás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az ÁBTL között
A Levéltár, mint az 1944 és 1990 között keletkezett állambiztonsági iratok kezelője, illetve a korszak történetének tudományos feltárásában is közreműködő kutatóhely együttműködési megállapodást köt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel a Felek tudományos, ismeretterjesztési, közművelődési céljaival összhangban lévő programok megvalósítása érdekében.
Együttműködési megállapodás a Szekuritáté Irattárait Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) és az ÁBTL között
A szerződés magában foglalja: a közös kutatási programokat, a tudományos kutatási eredmények publikációjánál nyújtott kölcsönös segítséget, tudományos konferenciák: és szakmai találkozók szervezését, a felek munkatársai részére tudományos továbbképzések, vendégkutatások szervezését, történelmi publikációk, munkák és dokumentumok közös kiadását hagyományos papíralapú illetve elektronikus formában, ismeretterjesztő rendezvények és kölcsönös tapasztalatcserék megvalósítását.
Együttműködési megállapodás a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház (RELE) és az ÁBTL között
Az ÁBTL - mint szaklevéltár a huszadik századi magyar történelem speciális és iratanyagait őrző kutatóhely - és a RELE - mint a romániai keresztyénség forrásait is őrző és feldolgozó intézmény- együttműködési megállapodást köt közös kutatási projektek létrehozására, a két intézményben őrzött iratanyag széleskörű megismertetésére, továbbá a közös tudományos munka elősegítésére a RELE huszadik századi történeti feltárása érdekében.
Együttműködési megállapodás Ukrajna Biztonsági Szolgálata (SBU) és az ÁBTL között
Ezen megállapodás célja levéltári, tudományos és publikációs együttműködés, amely az Ukrajna Biztonsági Szolgálata (SSU) Állami Archívumának Fiókszervezete (HDA SBU) és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) által őrzött anyagokon alapul.
Loading…
Loading the web debug toolbar…
Attempt #